Search
  • Balla Béla

A halál: barát, vagy ellenség?




2/1. rész Az írók és zeneszerzők alkotókedvét leginkább lázba hozó témák  a szereteté és a halálé, külön-külön, vagy akár együttesen is. A szeretet és a halál - a maguk hatalmánál fogva - a legnemesebb jellemeket hívták életre a valós életben és az alkotói képzeletben egyaránt. E két alapélmény felülmúlhatatlan nagyszerűségében és szépségében a Bibliában is találkozik, méghozzá olyan elemi erővel, hogy képes a bűnösöket szentté, a rabszolgákat szabad emberekké, a reményvesztetteket hódítókká változtatni. Íme a Biblia örök érvényű kijelentése: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (János 3:16) Krisztus egy másik alkalommal elhangzott szavai hasonló emelkedettséget mutatnak: "Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért." (János 15:13) A szeretet és a halál az Úr Jézus Krisztusban találkozik, mégpedig oly módon, hogy megváltást is ígér. Az Újszövetség újra és újra ezt a reménységről szóló tanítást hangsúlyozza: "Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem." (Galácia 2:20) Ennek a szeretetnek a nagysága az, amely ilyen roppant - másokat is átalakító - erővel bír. Ez a halál más, mint a többi, mivel minden képzeletet felülmúló szabadulást nyújt, és az örök életnek, az üdvözülésnek forrásává lesz. Ez a Szentírás biztos és örömteli kinyilatkoztatása. De mi a helyzet a saját halálunkkal? Barátnak, vagy ellenségnek tekintsük azt? Vajon mindennek a végét, avagy egy újfajta létezés küszöbét jelenti? A világban számos elképzeléslétezik erre nézve. A teljes és végérvényes megsemmisüléstől az ismételt reinkarnációig mindent megtalálni az emberi hiedelmek között. E feltételezések egyike sem újkeletű. Valamennyi fellelhető a pogány hitvilágban szerte a világon. Mi hát az igazság e dolgot illetően? Hitünk szerint az igazság világos, és az Ó és az Újszövetségben egyaránt megtalálható. Haladjunk hát lépésről lépésre témánk felgöngyölítése során, miközben Istenünk irányítására hagyatkozunk a Bibliát bejáró utunkon. Mindenekelőtt gondoljunk arra, hogy az élet Istentől ered. "Azután megformálta az ÚRisten az embert a föld porából, és az élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élőlény." (1Mózes 2:7) "Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből, hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent." (ApCsel 17:24,25) Noha az ember különleges és egyedi teremtmény volt, nem az egyedüli élőlény volt, akiben élet lehelete lakozott. Azt olvassuk, hogy amikor Noé idejében az özönvíz elárasztotta a földet: "Elpusztult minden élőlény, amely a földön mozgott: madár, jószág és vadállat, a földön nyüzsgő minden egyéb élőlény és minden ember. Minden meghalt, aminek orrában az élet lehelete volt, és ami a földön élt." (1Mózes 7:21,22) Az ember egyedülálló volta a spirituális életre való képességében rejlett, amely azonban nagy kárt szenvedett azáltal, hogy szeretet nélküli engedetlenségében elfordult Isten igéjétől. Eltépte a köteléket önmaga és Isten között, miáltal a bűn lépett a meghitt kapcsolat helyébe. A bűn következménye a halandóság volt, és ezzel együtt a haláltól való félelem is, ahogyan arról a Zsidókhoz írt levélben olvashatunk a 2:14-ben. Miért fél az ember a haláltól? Mi az a halálban, ami ezt a szörnyű érzést kelti bennünk? Kétségtelen, hogy a halál az Isten ítéletével van kapcsolatban: "Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! Tövist és bogáncsot hajtson neked, és a mező növényét egyed! Arcod verejtékével egyed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél! Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!" (1Mózes 3:17-19) Isten e szavakkal állapította meg Ádám bűnének következményeit. A bűn tehát halálhoz vezetett. Az ember élete véget ér, és visszatér a porba melyből vétetett.A Biblia több helyen is ezeket a kifejezéseket használja annak leírására, hogy az élet egyszerűen véget ér. Bár ezt a folyamatot a Biblia több módon is kifejezi, a végeredmény mindig ugyanaz: a emberi élet véges, és az ember megszűnik létezni. Ez az oka a halálfélelem megjelenésének. Ádám és Éva teljesen tudatában volt már annak, hogy a kígyónak nem volt igaza, és az Isten komolyan gondolta, amit mondott. Ez egy nagyon nehezen elviselhető igazság, melyet mindannyian nehezen viselünk. Sokaknak ez oly nehéz, hogy igyekeznek kitérni a tények elfogadása elől, és másképpen okoskodni. Mindazonáltal a temetési szertartásokon általában Mózes szavait ismétlik: "por a porba, hamu a hamuba". Ez azonban nem jelenti azt, hogy a helyzet teljesen reménytelen. Bizonyossággal állíthatjuk, hogy a Biblia beszél egy halálon túlmutató jövőről, egy reménységről, mely nem csal meg. Ez a kilátás azonban nem a halálban történő tudatos létezésről szól: "Teszel-e csodát a halottakkal? Fölkelnek-e az árnyak, hogy magasztaljanak téged? (Szela.) Beszélnek-e a sírban szeretetedről, hűségedről az enyészet helyén? " (Zsoltárok 88:11,12) "Van-e olyan ember, aki életben maradhat, és nem lát halált, aki megmenekülhet a holtak hazájától? (Szela.) " (Zsoltárok 89:49) "Nem a halottak dicsérik az URat, nem azok, akik a csend honába tértek," (Zsoltárok 115:17) "Ne bízzatok az előkelőkben, egy emberben sem, mert nem tud megtartani. Ha elszáll a lelke, visszatér a földbe, és azonnal semmivé válnak tervei. " (Zsoltárok 146:3,4) "Ne bízzatok az emberben, hiszen csak lehelet van az orrában: mire lehet hát becsülni?" (Ézsaiás 2:22) Ezen ószövetségi kijelentések teljes képet adnak a halál állapotáról, és tökéletes összhangban vannak a teremtési beszámolóval, és az ítélettel kapcsolatos tanítással. A kereszténységet megelőző korokban minden istenfélő ember így értelmezte a halált, és soha nem próbálták így vagy úgy megkerülni azt. Természetesen voltak olyanok, akik más véleményen voltak, de ők nem voltak Isten igéjének hű követői. Ezek az emberek szembehelyezkedtek az Isten ítéletével, és másokat is arra tanítottak, amit tulajdonképpen a kígyó állított: "dehogy haltok meg!" E hamis tanítások nagyon sok embert félrevezettek, ráadásul olyan gyakorlatok társultak hozzá, melyek szerint az élők kapcsolatba tudnak lépni az elhunyt szeretteikkel. Figyelmen kívül hagyták a Szentírásnak azt az egyértelmű kijelentését, hogy a "halottak semmit sem tudnak" (Prédikátor 9:5) A próféták elítélik azokat, akik ilyen babonákban hisznek, és azokat is, akik másokat félrevezetve jutnak hatalomhoz, vagy pénzhez. "Ha majd azt mondják nektek, hogy forduljatok a halottidézőkhöz és a jövendőmondókhoz, akik suttognak és mormolnak, ezt feleljétek: Nem Istenéhez kell fordulnia a népnek? A holtakhoz kell fordulni az élő helyett?" (Ézsaiás 8:19,20) Harry Tennant Vége az első résznek

11 views

CBM Hungary, c/o The Christadelphian Office, 404 Shaftmoor Lane, Birmingham B28 8SZ

©2018 by cbmhu.org. Proudly created with Wix.com